A Cassandra ékszercsalád és ami mögötte van

Bár sok Cassandráról tudhatunk, az én ékszercsaládomat – gondolom, sejted – nem a Hegylakó című filmből megismert és Tracy Scoggins által alakított halhatatlan lény ihlette. Kapcsolódást ugyan fel tudnék ismerni, de más volt a múzsám.

 

Ha követed a blogomat, biztosan tudod, hogy nagyon vonzódom a mitológiához. Amikor az MJ glass design Cassandra ékszerszettje megfogalmazódott bennem, akkor is a görögök misztikus világához nyúltam. Bár Makedóniában van egy Kassandra (Chalkidiki) nevű félsziget, amely egy óriásról kapta a nevét, az én múzsám nem ő, hanem egy gyönyörű hercegnő volt.

 

Cassandra, a meg nem értettség csodálatos szimbóluma

Talán ismered is a trójai király lányának szomorú történetét, akinek neve ma már egyenlő a meg nem értettséggel, ugyanakkor a megbízhatósággal, szavahihetőséggel is.

 

Cassandra volt az a földöntúli szépség, akinek Apollón sem tudott ellenállni. A hercegnő azonban nem vonzódott az istenséghez, és csak úgy állt kötélnek, ha az neki adja a jóslás képességét. Apollón annyira szerette volna magáénak tudni a lányt, hogy felruházta őt a jövőbe látás erejével. Cassandra azonban becsapta, és amikor Apollón meg akarta csókolni, viszonzás helyett a szájába köpött. Az istenség éktelen haragjában elátkozta a hercegnőt, és arra kárhoztatta, hogy soha senki ne higgyen neki.

 

Ha ezt nézzük, eddig a történet nem is annyira szomorú, és – valljuk be – Cassandra nem járt el tisztességesen. Ami azonban utána történt vele, azt senki sem érdemelné: elrabolták, megerőszakolták, és hiába jósolta meg előre az összes veszedelmet, gyilkolást, árulást, egyenesen őrültnek tartották. A saját apja, a trójai király is az istenek büntetéseként fogta fel, hogy a lánya „megbolondult”. Ahogy azt a görög mitológiából „megszokhattuk”, ennek a történetnek is tragédia lett a vége, és Cassandra – az általa is előre látott – gyilkosság áldozata lett.

Cassandra alakjának hatása az MJ glass designra

Engem az ragadott meg az alakjában, hogy bár hibázott, egész életében azon volt, hogy megóvja szeretteit a szerencsétlenségektől. Ez a csodálatos szépségű nő, akinek neve csábítót, „legényfogót” jelent (szó szerinti fordításban azt, hogy „ragyog a férfiak körében”), soha nem akart rosszat senkinek.

 

Történetét, meg nem értettségét, népéhez való hűségét és különleges csillogását mindenképp ékszerbe akartam foglalni.

 

Az MJ glass design Cassandra ékszercsaládja most már 13 tagú, és nem kizárt, hogy bővülni fog. Ha megnézed az albumomat, láthatod, hogy nagyon sok színpárosítást, színkombinációt készítettem, de úgy érzem, Cassandra mitológiai történetében még vannak további árnyalatok is. Talán épp a fekete, bár szomorú sorsa ellenére, ezt valahogy mégsem akaródzott még megalkotni.

Érdekességek a Cassandra névről

Mert ha elvonatkoztatunk a hercegnő történetétől, és csak magára a névre gondolunk, akkor valószínűleg nem a tragédia ugrik be elsőre. Egy névelemzés szerint a Cassandra hangzása más tudatalatti hatást ér el az emberekben. Érzelmi hangulata inkább a vidám, szerencsés, temperamentumos, kompetens, komoly, barát, figyelmes, kreatív, illékony, modern, aktív és nagylelkű jelzőket hívja bennünk életre. És ha jobban belegondolok, ez mind lehetett volna maga a hercegnő is, ha akkor Apollón békén hagyja őt.

 

Ezt a sokoldalúságot tükrözi a Cassandra ékszercsalád minden szettje és legújabb tagja is, amelyet már a közeledő hűvösebb időszak színvilágához igazítottam. A fehér-királykék színpár mindenkinek kifejezett jól áll, elegáns, ragyogó, ugyanakkor visszafogott hatást tükröz.

 

 

De nézz körül nyugodtan az oldalamon, és ha neked az aventurinzöld-piros színpáros adja vissza jobban Cassandra női ragyogását, válaszd azt.

 

Egy biztos: a Cassandra ékszercsaládom bármelyikének viselésével téged is átfog járni a nőiesség, a ragyogás. Jóserőt ugyan nem tudok hozzá adni, de gondolom, ezt – a fentiek ismeretében – nem is bánod.



Vissza