A hála a legfontosabb – Viseld ékszerként is!

Ismered Sri Chinmoy nevét? Hallottál már róla? Ő egy indiai spirituális tanító volt, aki nagyon korán – 12 évesen – elveszítette a szüleit, mégis a hála lett élete missziója. Édesanyja különleges gyermekként nevelte, ameddig tehette, mert hitt abban, hogy fiának isteni küldetése van. Maga Sri Chinmoy is ezzel a tudattal vágott neki az életnek, amikor árvasorsra jutott.

 

20 évig egy spirituális közösségben élt, ahol naponta több órát meditált, ugyanakkor sportolt, verseket és esszéket írt, valamint dalokat szerzett. Belső indíttatásból költözött New Yorkba és haláláig onnan inspirálta, bátorította az embereket, hogy megtalálják belső békéjüket.

 

Hálás volt a sorsáért és az életéért, és különleges személyiségével ezt a tanítást adta tovább. Azt hangoztatta, hogy az ember a szívcsakra-meditációval megtalálhatja a belső békéjét, megtanul örülni és hálát adni mindenért, ami által eléri a fényt, a szeretet megtestesülését.

Hálaékszer a Moira-sorozatból

Kemény fába vágtam a fejszémet, amikor az új Moira-szettemmel ezt az utat, a szív útját próbáltam meg ábrázolni. A hála, hálaadás ugyanis számomra nagyon fontos, de mint ilyen, elég nehezen megfogható. Az nem volt kérdés, hogy az ékszer színe a fehér és óarany kombinációja lesz, hisz mindkét szín a tisztaságot, a ragyogót, a feltétel nélküli szeretetet testesíti meg nekem.

 

MJ glass design üvegékszer a Moira kollekcióból fehér és óarany színben

 

A fehér és óarany párosítása azonban a jógában sem ismeretlen, hiszen ez a világmindenség, az univerzummal való egyesülés „jelképe” is.

 

Jóga MJ

Fotó: Pixabay

 

A hála és szeretet megfoghatatlan, de mindenképpen érezhető lelkiállapot. Ha megtaláljuk, ha magunkévá tesszük, könnyebbé és boldogabbá varázsolhatjuk át az egész életünket.

Hála és hálaadás MJ glass design módra

Én őszintén tudok hálás lenni. Az én hálaérzetemben nincs hazugság, önámítás vagy önzés. Ha kapok valamit az élettől/sorstól, azonnal megnyílik a szívem és küldöm a hálámat „szerteszét”. Ne gondolj nagy javakra. Nálam

  • két lepke tánca a kertben,
  • egy dicséret a barátnőtől,
  • egy vevői visszajelzés,
  • a családom támogatása,
  • de az esőillat is

olyan „ösztönzők”, amelyek miatt végtelen hálát érzek azért, hogy élhetek.

 

Nem tudom, hogy a hálámat, amelyet így küldök ki az univerzumba, ki fogja megkapni, hogy meg fog-e egyáltalán érkezni valakihez, hogy elér-e az energiám másokhoz, de nem is ez a fontos. Tudom, hogy mióta értékelem az élet pillanatait, szépségeit és meg is köszönöm az univerzumnak, azóta boldog vagy legalábbis boldogabb vagyok.


A hálához szeretet kell. Ez nem kérdéses. És bár tudom, hogy ezek túlontúl fennkölt szavak, mégis úgy gondolom, enélkül nincs „köszönöm” sem. Köszönet és hála annak, akinek nincs is hangja, aki nem látszódik, akiben vagy hiszünk, vagy nem. Hogy te kinek, miért és hogyan mondasz köszönömöt, az tőled függ. Én a szavak ereje mellett a művészetemmel, az üvegékszerkészítéssel is igyekszem kifejezni a hálámat. Ezért is készítettem el az új Moira-szettet, és hiszem, hogy ki lehet vele fejeznünk a hálánkat mások felé.

 

MJ glass design üvegékszer fehér és óarany színkombinációban

 

A hála világnapjára

Sri Chinmoy azt mondta:

„Törekvés-növényünk tiszta. Odaadás-virágunk tisztább. Hála-szívünk a legtisztább. Lélekteli mosolyunk édes. Belső sírásunk édesebb. Hála-szívünk a legédesebb. A hála tiszta boldogság. A boldogság biztos tökéletesség. A tökéletesség teljes elégedettség mind az ember világában, mind Isten világában.”

 

Szeptember 21-én lesz a Hála világnapja. Vidd magaddal a tanító eme sorait, akinek az életéről, sorsáról, munkásságáról itt még többet olvashatsz. Ha pedig szerinted is tökéletes hálaajándék az új Moira ékszeregyüttesem, nézz be a webshopomba.



Vissza