Harcosok az MJ Glass Designnál – Avagy az északi fény csodája

Ha a valkűr szót meghallod, és nem tudod a jelentését, biztosan valami táncra, vagy valami lágy, kedves dologra asszociálsz. Ennek oka lehet az is, hogy ez a szó emlékeztet a valcerre és magába foglalja a kűrt is, amelyek tánchoz kötődő kifejezések. A valkűr esetében azonban még véletlenül sem erről van szó. Gondolnád, hogy a valkűr az „elesettek kiválasztóit”  jelenti? Már csak az a kérdés, hogy az én Valkűr ékszercsaládom miért épp ezt a nevet kapta.

 

Ékszermitológia

Egy picit messziről kell kezdenem, de ne ijedj meg, csak a skandináv mitológiáig utazunk vissza. Ott „éltek” ugyanis a valkűrök, vagyis olyan csodalények, akik csatákban hősi halált halt katonákat vittek fel a Valhallába, Odin isteni seregébe.

 

 

Ezekről a nőkről, mert a valkűrök bizony nők voltak, nagyon sok mendemonda kering. Ráadásul az éppen aktuális történelmi korszakok is hatottak mitológiai alakjukra, így hol

  • véres farkasokon lovagló hollószerű amazonoknak,
  • hol szárnyas paripákon suhanó gyönyörű szüzeknek ábrázolták őket.

Igen, ez a két megközelítés homlokegyenesen más, bár ha a vikingekből indulok ki, hajlamos vagyok az előbbi mellé letenni a voksom. Viszont akkor újra felmerül a kérdés, mégis hogy jön ide az én nőies ékszercsaládom?

Északi fény az MJ Glass Design ékszereiben

Bárhogy is nézzük, nincs rajta farkas, sem holló, de még szárnyas paripa sem. Van azonban valami, ami összeköti a valkűröket és az én valkűr ékszercsaládomat. Ez pedig az északi fény.

 

Jól bonyolítom, igaz? De mit tehetnék, maga az ékszerkészítés sem egy egyszerű folyamat. Én pedig, aki egyébként szívesen elmerülök a történelem érdekességeiben, a színek csodálatos világában, a gondolatok csapongásában, szintén kissé elvarázsolt típus vagyok. Persze nem valkűr, mielőtt azt gondolnád. Viszont az északi fényt lenyűgözőnek találom. Amikor először találkoztam (sajnos nem személyesen) ezzel a jelenséggel, tudtam, hogy valamilyen formában szeretném megalkotni. Ez azonban elég lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

 

 

Az északi fény ugyanis arról híres, hogy

  • hihetetlen színei vannak,
  • és hogy folyamatosan mozog.

Nem szeretnék azonban részletes északifény-magyarázatba bocsátkozni, maradjunk annyiban, hogy csodálatos jelenségről van szó, amely sajnos Magyarországról csak nagyon ritkán látható, és mivel ennyire különleges, meg is mozgatta a fantáziámat.

A Valkűr ékszercsalád pajzsa

Tulajdonképpen az északi fényről jutottak eszembe a valkűrök, akiknek a pajzsa árasztott ilyen varázslatos fényt. Ahogy Thomas Bulfinch írta a pajzsról: „furcsa vibráló fényt áraszt, amely fel-felvillan az északi égbolton, létrehozva azt, mit az emberek Aurora Borealisnak, avagy északi fénynek hívnak”.

 

És akkor el is érkeztünk végre a kapcsolódáshoz. Nem tartott olyan sokáig ez a kis utazás, ugye?

 

Az MJ Glass Design Valkűr ékszercsaládjával ezt a folyamatos mozgásban lévő jelenséget ragadtam meg. Az ékszerekben ugyanis a színes, irizáló üveg olyan, mint az északi fény vonulata. Ha élőben megnézed, érzékelheted ezt az optikai csalódást: mintha tényleg vibrálna benne a fény és megmozdulnának a színek. Az ékszer alakja pedig magát a valkűrök pajzsát szimbolizálja.

 

 

Ez az ékszercsalád igazi játék az érzékekkel, amelyet minden viselője megtapasztalhat. Mi lenne, ha te is otthonodba csempésznél egy kis északi fényt? Például a legújabb fehér-türkiz variációval, amelyből nyaklánc, fülbevaló és gyűrű is készült. Mert egy Valkűr csak így lehet teljes, nem?



Vissza