Ibolya Nap itthon és a világban

Az ibolya egy olyan különleges virág, amelyet nemcsak szépségéért, hanem ízéért és illata miatt is termesztenek. Sissi kedvenc desszertje például a kandírozott ibolya volt, a franciák és az olaszok pedig előszeretettel készítenek belőle parfümöt.

 

Az MJ glass designnál azonban megmaradok a természetes „jelentésénél”, azaz minden tavasszal gyönyörködöm benne, és vele ünneplem a tél elmúltát.

 

Kandírozott ibolya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kandírozott ibolya

 

Így tesznek Tourrettes sur Loupban is, ahol rendszerint márciusban tartják az Ibolya Fesztivált, azaz a Fête des Violettes-t. Döbbenetes, hogy ez a hagyomány már 68 éves! A francia faluban ilyenkor minden az ibolyáról szól. Már hajnalban megszólal a muzsika, az utcák ibolyaillatban úsznak, és a helyiek 2 napon keresztül ünnepelnek. Csodálatos virágfelvonulásban is gyönyörködhetünk, amelyet kb. úgy képzeljünk el, mint a Debreceni Virágkarnevált. Az idei Ibolya fesztivált február 29-március 1. között rendezik meg.

 

Ibolya fesztivál Franciaországban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ibolya Fesztiválon, Franciaországban

Az MJ glass design és az ibolya

Bevallom, amíg a barátnőm nem írt erről az eseményről, addig nekem a lila szín és Franciaország párosítása „kimerült” a levendulában, de most annyira belelkesedtem, hogy muszáj volt készítenem valami ibolyás üvegalkotást.

 

Így született meg ez a 15 x 15 x 7 centiméteres Tiffany-díszdoboz. Igazi, kedves, tavaszias lakásdekoráció, amelyet bukolikus berendezéshez, de modern designhoz is bátran ajánlok.

 

Ibolya mintás Tiffany ólomüveg díszdoboz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ibolya Nap Gödöllőn

De hogy ne csak Franciaországról essen szó, nem árt azt sem tudnunk, hogy Magyarországnak is van saját Ibolya Napja még ha más apropóból is. Gödöllőn idén 13 éve lesz már, hogy Erzsébet királyné tiszteletére ibolyába borul a kastély.

 

Erzsébet királyné ugyanis nemcsak enni szerette kedvenc virágát, hanem gyönyörködni is benne, ezért még a lakosztályában lévő bútorokat is ibolyaszínű kárpittal vonatta be.

 

Mivel a gyermekeket is nagyon szerető Sissi sokat tartózkodott Gödöllőn, egyértelmű volt, hogy a város előbb-utóbb kitalál valamilyen különleges családi eseményt, amely kicsiket és nagyokat is megmozgat, és amely mindenkit a királynéra emlékeztet.

 

Így született meg az Ibolya Nap ötlete, amelyen mindig megelevenedik maga a királyné is. Az eseményről itt olvashattok bővebben.

 

És hogy mit jelent nekem az ibolya a fentieken túl?

 

Azt hiszem, elsősorban alázatot. Alázatot az élet előtt, alázatot a munkámmal szemben. Az ibolya a szimbolikában a szerénység, a hála, a hűség jelképe. De míg a fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti, a kék valóban a hálát és az alázatosságot. Úgy látszik, ösztönösen jól kapcsolódtam ehhez a törékeny virághoz.

 

Neked mi jut eszedbe róla? Van saját ibolya-történeted?



Vissza