Mi a sors? Végzet vagy áldás?

Minden ember eljut addig a pontig, hogy megkérdezi, mi értelme van az életének. Biztos vagyok benne, hogy te is. Én nagyon sokszor törtem már ezen a fejem. Az életen, a sorsunkon, annak az irányítóján vagy irányítóin. És úgy hiszem, megtaláltam a magam válaszát.

Ki irányítja az életünket?

Nem mondok újat azzal, hogy vonz a hitvilág, az istenek és az istenek mitológiai szerepe. Úgy gondolom, ezek a „történelmi mesék”, eposzok mind ugyanarról szólnak: az ember keresi a magyarázatokat a miértjeire. Ezért hitték például a görögök is, hogy az életünk történéseit tőlünk független akaratok, azaz istenek irányítják. Minden életterületünket más és más.

 

Habár a vallási nézetek, a hitvilág sokat változott az elmúlt évszázadokban, évezredekben, egy ugyanaz maradt: a kérdés. Mi magunk vagy valaki más irányítja az életünket? És mi van, ha az előbbi az igaz, és mi, ha az utóbbi?

Hiszel a sors erejében?

Én igen. Abban, hogy minden okkal történik. Szerintem nincsenek véletlenek; minden mindennel összefüggésben van. Egy mondatunk, egy cselekedetünk is lavinát tud elindítani, és sokszor fogalmunk sincs, hogyan jutottunk el egy-egy tettünk végkifejletéhez. Látszólag csak úgy megesnek velünk a dolgok, látszólag csak sodródunk, pedig mindennek megvan a maga miértje. Ahogy Steve Jobs mondta, a dotok egyszer csak összeállnak, és meglátjuk az életünk eseményeinek láncolatát összefűző kis kapcsokat, szemeket.

A döntéseiden múlik, merre visz a sorsod

Ugyanakkor abban is hiszek, hogy mi magunk is tudjuk irányítani a sorsunkat, vagyis hogy lehetünk a saját szerencsénk kovácsa. Mert van szabad akaratunk, amely nem más, mint egy döntés. Döntés arról, hogy mikor mit teszünk, mikor mit választunk, hová, merre tartunk. Az egész életünk döntésekből áll a reggeli felkeléstől kezdve az esti lefekvésig.

 

Nálad is így van, csak nem biztos, hogy gondoltál már erre:

  • Reggel eldöntöd, mit reggelizel, mit veszel fel, hogy gyalog vagy autóval indulsz-e munkába, vagy épp, hogy otthon maradsz-e.
  • Döntesz akkor is, amikor a házimunkát végzed otthon (milyen tisztítószer, milyen takarítási sorrend stb.).
  • De akkor is döntéseket hozol, amikor filmet vagy könyvet választasz magadnak, amikor mégsem este tízkor, hanem tizenegykor mész aludni.

 

 

Látod? Minden percben válaszút előtt állunk. Ha balra indulunk, akkor más dolgok fognak megtörténni velünk. Ha jobbra, akkor megint mások lesznek a kilátásaink. A nagy sors adott, de azon belül a mozgástér szabad.  A tiéd is.

Hiszek a sors igazában

Hiszem, hogy mindenki okkal született oda, ahová, és a választott vagy kapott életútban, amelyen végig kell mennie, lelki fejlődésének esélyével élhet.

Hiszek a karmában, amely azzal segíti ezt a fejlődést, hogy visszafordít ránk bizonyos élethelyzeteket. Tudod, olyanokat, amelyek még nem oldódtak meg. Hogy leegyszerűsítsem, azt képzeld el, amikor mindig ugyanabba a pocsolyába lépsz bele. Ez egészen addig így is lesz, ameddig meg nem oldod a helyzetet.

 

Például mindig ugyanolyan párkapcsolatokban kötsz ki, mindig ugyanolyan típusú főnökeid lesznek. És hiába szenvedsz ezekben a stációkban, ameddig nem tanulod meg kezelni, nem tanulsz meg felnőni a feladathoz (megvédeni magadat, kiállni magadért stb.), addig az egész életedben ilyen embereket és kapcsolatokat sodor eléd az élet. De a karma nemcsak egyéni, hanem családi, sőt nemzeti is lehet. Én hiszek ezekben a dolgokban, mert az élet nem lehet csak önmagának való, önmagáról szóló.

Te is lehetsz Moira, a saját sorsistennőd?

Annak semmi értelme nincsen, hogy pár évet itt töltünk ezen a bolygón a nagy világmindenségen belül, aztán elszivárgunk az éterben. A sorsunknak célja van, nekünk pedig valamilyen küldetésünk. A görögök is sejtették ezt, csak ők mindent a Moirák, a sorsistennők kezébe tettek. Hesiodos nevükön is nevezi a 3 végzetistennőt :

  • Klotho fonta az emberi élet fonalát,
  • Lachesis eresztette, gombolyította azt és
  • Atropos vágta végül el.
 

Moirak istennői: Klotho, Lachesis és Atropos

Kép forrása: Wikimedia Commons / Paul Thumann: "The Three Fates"  olajfestménye

 

A Moirákat sokszor hívják az Éj, esetleg Zeus és Themis lányainak, amely nekem egyet jelent a pesszimista végkifejlettel. Valahogy ehhez negatív, szomorú dolgok társulnak. Mintha a sorsunk csak tragédia lehetne, pedig a választás – ahogy fent írtam – rajtunk és nem Lachesisen múlik, akit a képzőművészetben gyakran sorshúzás közben ábrázolnak. Én máshogy közelítem meg ezt a három istennőt.

Moira és az MJ glass design kapcsolata

Hiszem, hogy az emberi élet három szakasza alkothat csodás egységet is. Hiszem, hogy az erő bennünk van, amellyel átvehetjük a fonal gombolyítását. Ezért lett drámaian sugárzó, karizmatikus, mégis a végletekig nőies az új Moira kollekcióm.

 

 

Megalkotásakor még nem sejtettem, hogy épp a Moira nevet fogja kapni, hiszem, hogy ez sem a véletlen műve volt. Ahogy a névadója mondta, sorsfordító lehet a viselésük. Nekem már a készítésük is az volt.



Vissza