MOZAIK - Az újrakezdés és egység szimbóluma

2023 igazi újrakezdés lehet mindenki életében. Az MJ glass design történetében mindenképpen jeles ez az év, hiszen újabb ékszerszettel bővült a kollekció. A sors útjai kifürkészhetetlenek, szoktuk mondani, de hiszem, hogy ezúttal a szálak nem véletlenül futottak úgy egybe, ahogyan a mozaik darabkák is végül mindig egy különleges egészet alkotnak.

 

Már az ókoriak is tudták, hogy a mozaikoknak különleges erejük van. Sokan azonban tévesen úgy hiszik, hogy a rómaiak voltak az elsők a mozaikművészetek „feltalálásában”. Valóban nekik köszönhetjük a mozaik elterjedését, de az első igazi művészeket a görögök adták a világnak. A történet azonban még korábbra nyúlik vissza.

 

Az első mozaik

Az eddig feljegyzett legrégebbi mozaikfelület valószínűleg a türingiai Homo erectustól származik, aki köveket és csontokat nyomhatott egy körülbelül 9 méter átmérőjű, majdnem kör alakú löszös felületbe. Ennek a mozaikos területnek a korát a tudósok körülbelül 400 000 évesre becsülik. Azóta azonban sok minden megváltozott.

 

Iszlám csempeművészet

Mazar-e Sarif-mecset szigorúan geometrikus csempedíszítése

 

A mozaikkészítésnek számos technikája és fajtája ismert, hiszen a művészek már a kezdetekben is különböző anyagokat használtak. A legelterjedtebbek a kő- és üvegmozaikok voltak, de például az iszlám középkorban a csempemozaikok (zellij) is megjelentek. Ma már nem ritka, hogy papír-, szövet- és bőrmozaikokkal is találkozunk. Egy azonban a korabeli mozaikokban is közös volt: maga a történet, amelyet fontosnak tartottak megjeleníteni.

A MOZAIK ékszercsalád a te történetedet testesíti meg

A mozaik szó ugyanis nem véletlenül jelenti azt, amit: a késő latin musaicum szóból származik, amelynek jelentése a múzsáknak szentelt mű. Az MJ glass design MOZAIK ékszercsaládjának megalkotásában én is ebből indultam ki: a te történetedből.

 

Hiszem, hogy mindannyiunknak külön sorsfeladata van, mindannyian egy saját küldetés miatt születtünk meg. Az ékszerkollekció tagjai ezért amennyire csak lehet, különböznek egymástól mind színben, mind a mozaikok adta variációs lehetőségekben. Nincsen két egyforma darab, ahogy nincs két egyforma élet sem.

MJ glass design MOZAIK üvegékszer kollekció

 

A mozaikok eredetileg elbeszélő jelleggel bírtak és mindig valamilyen történetet vagy eseményt jelenítettek meg. Ma is ismerjük a fent említett üvegmozaikokat is, amelyeket üvegmassza és színezőanyag összekeverésével, majd megolvasztásával alkottak meg. Az MJ glass design MOZAIK üvegékszercsaládja ugyan nem pont ezzel a technikával készül, de az összhatás mindenképpen emlékeztet egy olyan képi világra, amelyet apró darabkákból olvasztunk eggyé.

 

Így van ez főleg annak ismeretében, hogy a mozaik mint képzőművészeti műfaj, továbbra is a különböző színű vagy formájú darabok összeillesztésével létrejött geometrikus minták vagy figurális ábrák megtestesítője. Az én üvegékszereim nem kevesebbre vállalkoznak, mint tulajdonosuk személyiségének megmutatására.

Életünk darabkái egy üvegékszerben

Ahogyan a termékleírásban olvasható, rajtunk múlik, hogy életünk darabkáit hogyan illesztjük összeforrott egységgé.

 

Érdemes úgy tekinteni a saját életünk mozaikdarabkáira, mint különleges sorsterületeink, feladataink egyedi és megismételhetetlen alkotóelemeire. A MOZAIK ékszercsalád minden darabját éppen ezért úgy készítettem el, hogy megtalálhassuk benne a saját életutunkat leginkább szimbolizáló szettet.

 

MJ glass design MOZAIK üvegékszer kollekció

Hiszem, hogy az ékszerek erőt adnak a viselőjüknek. Ha pedig olyan ékszert hordunk, amely tökéletesen passzol az egyéniségünkhöz, az adott hangulatunkhoz, sőt valamiért különleges jelentőséggel is bír az életünkben, az általa közvetített erő megtriplázódik. Remélem, te is megtalálod majd a hozzád illő darabot a készletemben.

 

A MOZAIK ékszerszett már nemcsak az Üvegcse és a Salon19 üzleteiben kapható, hanem elérhető az MJ glass design webshopjában is. Nézz körül nálam.

 

Ha pedig tetszett ez a bejegyzés, oszd meg másokkal is. Kövesd a Facebook- és Instagram-oldalamat is, ahol szintén sok érdekességet láthatsz.



Vissza