Ékszer az örökölt családminták ellen

Nem igazán értek sem a kémiához, sem a biológiához, mégis elgondolkodtattak azok a kutatások, amelyek szerint felmenőink traumás élményei belénk lehetnek kódolva. A tudósok azt állítják ugyanis, hogy a depresszióra való hajlam, sőt akár maga a depresszió is örökölhető. Az egyik blogbejegyzésemben már írtam az örökölt sorsunkról, hogy őseink karmája hogyan és miként hathat ránk. Ezt a gondolatmenetet egészítik ki a fentiek, azaz hogy a jelenlegi szorongásainkat, esetleges fóbiáinkat is megörökölhettük és örökül hagyhatjuk.

 

Nem véletlen a családi sorsok hasonlósága

Talán nálad is jellemző, hogy pont olyan a belső természeted, vagy hasonló lelki gondjaid, megnyilvánulásaid vannak, mint – mondjuk – az édesanyádnak, édesapádnak, vagy a nagyszüleidnek. Biztosan te is észrevettél már egy családon belül olyat, hogy a különböző generációk férfitagjai mind ugyanolyan alaptermészetűek. Családregények százai születtek meg hasonló témában, ahol a tagok sorsa hasonlóan alakult. Vajon csak a véletlen műve lenne? Egyre komolyabban kezdem hinni, hogy nem.

Könyv az örökölt családminták kezeléséhez

Mark Wolynn a San Francisco-i Családi Intézet igazgatójaként és vezető terapeutájaként képzi ebben a témában az orvosokat és segíti

  • a depresszióval,
  • szorongással,
  • pánikbetegséggel,
  • rögeszmés gondolatokkal,
  • önkárosodással,
  • krónikus fájdalommal és
  • betegségekkel küzdő embereket. 

Rengeteg előadást tart a témában, amelyek zöme Youtube-on is elérhető és számos könyvet is írt a családi traumákról.

 

Örökölt családminták című könyve nagyon megragadott. Olyan dolgokra ébresztett rá magammal kapcsolatban, amelyekre soha nem is gondoltam volna. A szóhasználatainktól kezdve a viselkedésmintáinkon át a fizikai tünetekig foglalkozik a gondjaink lehetséges kiinduló pontjaival, és különböző technikák bemutatásával segít feltárni problémáink gyökereit és „meggyógyítani” bennünket.

 

Mark Wolynn: Örökölt családminták

 

Csodálatos utazás az, amit ez a könyv kínál. Generációról generációra, életeseményről életeseményre. Megtapasztaljuk, mit is jelenthet valójában egy család tagjának, sarjának lenni, megtudjuk, mennyire számít, hogy egy „tömbből” valók vagyunk.

Moira-ékszer a gyógyulásért

Ezért is döntöttem úgy, hogy a legújabb Moira ékszereimet ismét egy táblából készítem, és kerülök minden irizálást, minden extra változó fényjátékot.

Moira üvegékszer karkötő fehér, narancs és türkiz színekben

Mert a különböző családtagok örökölt sorsa és örökölt traumái hasonlók. Csak a megjelenésükben és a tulajdonosukban van különbség. Narancs, fehér és türkiz. Három generáció, három egyéniség, azonos szorongások. Ugyanakkor vidám, nyári színek, mert a gondok igenis legyőzhetők, ha feltárjuk azokat. Én ezzel az ékszerrel kívánok ebben segíteni.



Vissza